Nani
2021. március 09. írta: PCAS

Nani

3_15.jpgEgy személyes(ebb) poszt lesz. Sokszor kérdezték már tőlem, hogy mit jelent a PCAS.

Nos ez a történet az, ami maga a válasz. Mindezt és azt ami hozzá tartozik.

Kislány koromban, majd zsenge csikó koromban is hallottam többször, hogy feszegetem a határokat.. (nem is értettem már akkor se). Akkor persze képletesen, mára talán mindenhogy is. Azok csak vonalak, amiket az emberek firkálnak ide, vagy oda.. Ezért vagy azért..

Azt gondolom, az a helyes, ha látunk a vonalakon túl is. Szeretném hinni, hogy látunk.

Tegnap megérkezett Ő. Miss Daisy, de nálam Naniként folytatja tovább. Szerbiában született, ott is nőtt fel, tegnapig ott is élt.. Egyáltalán nem ideális körülmények között..



Igen, ahogy látjátok, hátsó lábak nélkül.. Vagy ahogy néhányatoknak már mondtam, két láb meg az apró Žužana (Szerbiában szintén keményen dolgozik a bajban lévő állatokért) kért segítséget neki, Klára Zkrs tól, Klára pedig továbbította.. Mikor meglattam a posztját azonnal igent mondtam, évek óta a Nanihez (is) hasonló "esélytelenek" akikért dolgozunk. Szeretem a mindenféle HHHH sokat remekül mutatják a baj nagyságát, olykor a közöny mértékét és a kiszolgáltatottság igazi megtestesülései ők..

Aztán megindult a szervezés, oltások, útlevél, szívből köszönöm Žužana aztán pedig várakozás..  Kodolányi Endre vállalta miss Daisy sofőrjének szerepét, köszönöm neked. Tegnap, majdnem egy hónap után végre megérkezett

Most becuccolt, majd jövő héten minden féle fajta vizsgálaton atesik, később még vár rá egy ivartalanítás, meg kiskocsi, hogy kutyához méltó módon száguldozzon és ilyenek szóval idő, de az van bőven.

Hálás vagyok barátomnak Jorinde Leonhardt nak, első szóra igent mondott, mikor megkerdeztem, hogy teszünk e csodát. Jorinde évek óta szintén értük, az esélytelenekért dolgozik, a magyar kutyákért, a román kutyákért és sorolhatnám a határvonalak alkotta országokat.. olyan mint én határok nélküli.

Szívből köszönöm mindtőtöknek mindent is. Szerettem, hogy mindenki rá koncentrált Nanire, hogy róla szólt, nem a hírverésre, szerettem minden egyes percét ennek a közös mentésnek

Isten hozott Nani (Daisy)

Tudomtudom, lesznek akik majd azt gondolják, hogy itthon nincs e elég megmentendő, nekik üzenem, Drágáim a szív szabadon szeret, határok pedig a fejekben vannak. Léphettek előre, vagy maradhattok ahol vagytok. A döntés a tiétek, ahogy ez a döntés az enyém

P&L
Ági
PCAS

Ha hisztek bennünk, a munkánkban, köszönöm ha támogatjátok a törekvéseinket

PCAS Állatmentő Egyesület
Tiszántúli Takarékszövetkezet
68800099-11083030-00000000
Raiffeisen bank
HU39-12042816-01665254-00200005
PayPal petscare2000@gmail.com

Azért is hálásak vagyunk, ha az adó 1% felajánlásával a mi védenceink jövőjét segítitek
Adószámunk: 18805831-1-15

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr8616455362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása