Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
PCAS
2015. június 08. írta: PCAS

PCAS

A PCAS Állatmentés munkájáról

 

18342069_1435208319856452_3873356826001876310_n.jpg

 

A PCAS Állatmentő Egyesület a gyepmesteri telepekről mentő szervezet.

Szívügyünk a gyepmesteri telepek jelenleg jogszabályok alapján legalizált rendszerének átformálása,

mert a gyilkolás nem megoldás!

A tevékenységünk során az állatok mentése mellett a mentett állataink rehabilitációja is része a munkánknak, mely során alternatív terápiákat alkalmazunk a mielőbbi gyógyulásuk érdekében. Ezen kívül a háttérben komoly erőfeszítéséket teszünk a hathatós és működő megelőző módszerek kialakításáért, teszteléséért, majd alkalmazásuk területenkénti bevezetéséért és koordinálásáért, melyekre prevenciós programok keretein belül hívjuk fel a hallgatóság figyelmét.

Szervezetünk 2000-ben alakult

26 begyűjtőhelyről (gyepmesteri telepről) mentettünk már, jelenleg 9-en vagyunk jelen

Közbenjárásunk által 10 gyepmesteri telepen megyszüntek a hivatalos altatások

Több, mint 5000 állatot mentettünk már meg

1000-4000 km-t vezetünk havonta mentett állatokkal

Átlagosan 120-170 mentett állat van a gondozásunkban

Több, mint 20 prevenciós programot rendeztünk már

#hivatásunk

Gyakran tárgyalunk önkormányzatokkal és tapasztalatból tudjuk, hogy bár az ivartalanítás kiemelkedően fontos jelentőséggel bír a megelőzés terén, de sajnos önmagában nem elég, ezért igyekszünk rávílágítani az önkormányzatok hathatós fellépésének a fontosságára a gondatlan állattartókkal szemben a hosszútávon is fenntartható pozitív eredmények érdekében!

2018-ban belefogtunk egy nagy projektbe, elindítottuk petíciónkat, mely itt megtekinthető és még aláírható:

Sintér reform 2018 - A gyepmesteri telepek törvényi szabályozásáért!

#petíció

A gyepmesteri telepek működésének és működtetésének feltérképezése érdekében - mivel erről nem áll rendelkezésre hivatalos nyilvántartás - Magyarország összes települését megkérdezzük a kóbor állatok kezelésének témakörében. A közadat válaszokat mindenki számára érthető formában, látványban és tartalomban összegezve hamarosan publikálni fogjuk. Addig is az önkormányzatoktól beérkezett hivatalos válaszok az alábbi linken keresztül mindenki számára nyilvánosak:

#közadat

Emellett folyamatosan dolgozunk mentési-, felvilágosítási- és tapasztalatgyűjtési céllal Kelet -Magyarország mélyszegénységgel súlytott és kóbor kutyák számát tekintve kiemelkedően infektált területein is, az eredmények területenként bár eltérőek, de a folyamatos jelenlétünknek köszönhetően mégis pozitív irányba látszik elmozdulni.

#magyarvalóság

#gyepmesteritelepek

Sajnos az állatok folyamatos mentése kikerülhetetlen feladat, hiszen ez a változás hosszú időt vesz igénybe addig pedig folyamatosan születnek felesleges almok és kerülnek utcára állatok a gondatlan gazdák jóvoltából és vég nélkül töltik a gyepmesteri telepeket is újabbnál újabb állatállománnyal. A sok utcára került egykor talán gazdás állatot az önkormányzatok feladata "eltüntetni" a közterületekről, így ezt ki így, ki úgy oldja meg. A hivatalos verziónál maradva a gyepmesteri (sintér, állategészségügyi, ebrendészeti) telepek szolgálnak eredendően hosszú évek óta ezeknek az állatoknak a megsemmisítő és vesztőhelyéül, ahol a magyar törvények által hivatalosan engedélyeztett módon a bekerülő állatok 14 nap megfigyelési idő lejárta után hivatalosan és megengedetten kiírthatóak. Egyik fő célunk tehát ezen telepek feltérképezése és a működésbeli rendszerük megváltoztatása állatbarát és megelőző szemléletűre. Sajnos több régióban "hiánycikk" a bevonható állatvédő, így a dolgunk nem túl egyszerű.

Másik nagy szívügyünk a súlyosan sérült állatok mentése, legyen az autóbaleset vagy súlyos bántalmazás áldozata. Az évek alatt igen magas számú sérült-, hiányzó végtagú, gerincsérült, lebénult, vak és egyéb testi fogyatékkal rendelkező, elsőre talán esélytelennek tűnő állatnak adtunk lehetőséget, hogy adott esetben számtalan műtétet követően, rehabilitáció után sikeresen tudjon beilleszkedni, és teljes, társallathoz méltó életet tudjon élni. Minden egyes esettel váltunk mi magunk is egyre tapasztaltabbá, gyakorlatiasabbá. Volt, hogy az orvosaink is csodálkozva álltak egy-egy védencünk felett és csodával közel azonos szinten tekintettek gyógyulására. Hisszük és valljuk, hogy a traumás helyzetben lévő állatoknak mi vagyunk a hangja és az esélye arra, hogy ne az életük elvétele legyen az egyetlen lehetőség. Ameddig nem képesek újra kommunikálni és kifejezni az élethez való ragaszkodásukat, addig nekünk kell ezt megtennünk helyettük és képviselni a jogukat az élethez.

#sérültkutya

#mentettkutya

Az állatok olyan csodálatos élőlények, akik bármilyen megváltozott körülményhez fantasztikusan tudnak alkalmazkodni és soha nem néznek hátra. Tapasztalatból mondjuk, hogy testi fogyatékos állat is pont olyan boldog és minőségi életet képes élni , mint teljesen egészséges társaik. Összehasonlítgatni pedig csupán emberi szokás. Bátran felvállaljuk, hogy minden esetben megpróbáljuk, és az utolsót is megpróbáljuk, amíg esély van, mégha csekély is a felépülésre. Valljuk, hogy a fájdalom önmagában nem ok az élet elvételére, hiszen minden sérülés, baleset fájdalommal jár. A fájdalom a "barátunk", amely jelzi, hogy melyik testrész vagy szerv szorul védelemre, támogatásra, kíméletre. A legtöbb fájdalom elmúlik és elmulasztható. A gyógyulás maga is olyan folyamat, mely sokszor fájdalommal jár. Mindannyiszor hatalmas felelősség valódi különbséget tenni fájdalom és tartós szenvedés között, de hisszük, - hisz az elmúlt évek bebizonyították - hogy érdemes.

A fő tevékenységünk a gyepmesteri telepekre bekerülő állatok mentése, de természetesen nem csak kutyákkal foglalkozunk. Gyakran előfordul, hogy sérült cicáknak segítünk, de mentünk madarakat, hüllőket, és ha szükséges - más szervezetekkel együttműködve - vadállatokat és haszonállatokat is. Utóbbi kettő sajnos elég bonyolult a hatályos jogi környezet és infrastrukturális háttér különbözősége miatt, de igyekszünk minden akadályt áthidalni, ha az állatoknak szükségük van segítségre!

A macskamentéseinkkel kapcsolatban az alábbi linken tájékozódhatsz:

#macskamentés

#mentéseink

Az állatvédelem jelenlegi helyzetéről, a felelős állattartásról, az ivartalanítás fontosságáról, a hivatásunkról és a mentéseinkről különböző médiákon keresztül is próbálunk eljutni az emberekhez. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra a nem elhanyagolható tényre, hogy az utcákról befogott kóbor állatokat legtöbb esetben leölik, kiírtják, legyilkolják, sokszor indokolatlanul, és ezt a folyamatot csak felelős állattartással és megfelelő hozzáállással lehet megakadályozni.

#médiamegjelenéseink

VIDRA BETTY

PCAS elnöke, állatmentő, vegán.

2000 novemberében alapítottam meg a szervezetet és azóta is a vezetője vagyok. Természetgyógyászként sok alternatív eljárást alkalmazok a rehabilitáció során. Több száz állatot gyógyítottam az évek során. Állandóan úton vagyunk, nagyon sokat vezetünk bármilyen időjárási körülményben, bármilyen terepen, ahol szükség van ránk, hogy életeket mentsünk. Folyamatosan dolgozok mentett állatokkal. Vegán vagyok és igyekszem állatkísérletektől mentes életet élni. Gyengéim ugyan az öreg és elesett állatok, de mentésnél természetesen sosem válogatunk.

Feladataim: állatmentés, szállítás, gondozás, gyógyítás, rehabilitáció, logisztika, kampányok tervezése, marketing, online feladatok, fotózás, kommunikáció, egyszóval minden.

#facebook #instagram

#facebook #instagram

POMPÁR ÁGNES

PCAS alelnöke, állatmentő, vegán.

Biológia-környezetvédelem szakos tanárként végeztem, de a civil szférában, különböző szervezeteknél, különböző területen végzett, több, mint 10 éves önkéntes tevékenység és munka után, 2013-ban csatlakoztam PCAS-hoz és azóta is aktív tagja vagyok. Mentés, szervezés, rehabilitáció, jöhet bármi. Az elmúlt évek során több száz átutazó életet sikerült szebbé tennem. Öreg, morcos, kicsi, nagy, problémás vagy pelenkás, nem válogatok, mindenkihez a legnagyobb alázattal állok.

Életünk az állatmentés!

#gyepmesteritelepek

HALÁLSOROK

A gyepmesteri telepekre bekerülő állatok az életük utolsó 14 napját töltik a rácsok mögött, ha nem menti meg őket senki.

A gyepmesteri telepek
NEM ÁLLATMENHELYEK!

Magyar törvények értelmében 14 nap után (szerintük) megtehetik, hogy leölik a gazdátlan kutyákat és ezzel sok helyen vissza is élnek! Hiányzik az egységes törvényi szabályozás ezekre a telepekre!

NEMET MONDUNK
a gyepmesteri (sintér) telepek elavult rendszerére!

Állatvédelmi szemléletű, prevenciós megoldásokat alkalmazó telepeket alakítsanak ki ezek helyett! A gyilkolásokra költött összegeket költsék ivartalanításra és a felelőtlen, visszaeső gondatlan állattartókra szabják ki a megérdemelt bírságokat! – Magyarországon vannak már állatvédők által működtetett állatbarát gyepmesteri telepek is! Ez lenne a követendő példa mindenhol az országban! ( pl: Tatabánya, Kecskemét, Ajka, Tiszafüred, Budapest Illatos út)

#gyepmesteritelepek

#gyepmesteritelepek

2000-től működünk. 2010-től mentünk halálsorokról. Láttunk már mindent. Ismerjük ennek az "iparágnak" minden mélységét, kibúvóját. A homokba dugott fejeket, becsukott szemeket, befogott füleket és szájakat. Az összes kifogást, hallottuk már...

....csak a halálsikolyokat nem hallja meg senki, a könyörgő tekinteteket nem látja meg senki ezeken a halálsorokon, már pedig ezek a kutyák mind tudják mi vár rájuk és állnak ott sokszor megtörve, beletörődve, várva a véget. Egyesek közülük reményt látva a szabadulásra egy-egy megjelenő személy jelenlétében bármit megtennének azért, hogy ő legyen az, akit kivisznek innen, és vannak, akiket még csak észre sem vesznek, hogy már meghaltak csendben egyedül, kínok között és mi mentjük meg őket onnan, ami sírhelyükként szolgál, ha eljön az idő és a megváltó halál, ha maguktól adják fel orvosi ellátás híjján. Van akiknek mi vagyunk az utolsó esélye, van akikért pedig már hiába megyünk vissza,

csak az üres kennelt találjuk...

és az emlékét a szívünkben...

 

gyepmesteri telep, ahonnan már mentettünk

gyepmesteri telep, ahonnan már mentettünk és ahol megszüntek a hivatalos altatások munkánk által

Furcsa szembemenni egy ilyen rendszerrel, de tesszük évek óta. Amit tapasztalunk az a kéz kezet mos elvűség. A gyepmesteri telepek üzemeltetői legtöbbször az önkormányzatok. Az illetékes eljáró hatóság a jegyző vagy hatósági állatorvos (most már a kormányhivatal), aki sokszor fizetett szerződött ellátóként jelen van a telepeken. Az állam 2017-tol kötelezővé tette az önkormányzatok számára, hogy szerződjenek a kóbor kutya probléma megoldására. Szerződtek... Vannak telepek akiknek, akár 50 vagy még több településsel van szerződése és csupán 3 karantén kennel a területén.

#gyepmesteritelepek

#prevenciósprogramok

PREVENCIÓ

A gyepmesteri telepek működéséről, a felelős állattartás fontosságáról, az ivartalanításról és az örökbefogadásról gyakran tartunk előadásokat különböző rendezvényeken.

A gyepmesteri telepek NEM menhelyek! Sokan még mindig azt hiszik, hogy az ide bekerülő állatok biztonságban vannak, de kevesen tudják, hogy a kutyákat 14 nap után elaltatják, ha nem jelentkezik értük sem a gazdájuk, sem egy örökbefogadó vagy állatmentő szervezet, mivel a törvény csupán ezt az egy lehetőséget látja megoldásnak a kóbor állatok eltüntetésének problémájára.

Az állatok befogása és a gyepmesteri telep működtetése egy óriási üzlet az önkormányzatok által felkért sintéreknek, ugyanis kutyánként 15-40.000 HuF-ot fizetnek nekik az ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL.

Ennek a kegyetlen rendszerek a megszüntétése csak a felelős állattartás valamint az ivartalanítás vethet véget. Egy ivartalanítás is pénzbe kerül, de közel sem annyiba, mint amennyit egy sintér kereshet az állatok elpusztiításán.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt is, hogy aki állatot szeretne, NE vásároljon szaporító telepekről, hanem keressen fel állatmenhelyeket és fogadjon örökbe az ottaniak közül. Ezzel nem csak az örökbe fogadott állat életét teheti szebbé, hanem a felszabaduló hellyel támogatja az állatmentő szervezetek munkáját is, akik így eggyel több kutyát tudnak elhelyezni.

A szaporító telepek az állatok kihasználásáról szólnak anyagi haszonszerzés céljából.

Az örökbefogadást egy felelős, átgondolt döntés kell, hogy megelőzzön, tisztában kell lenni a felelős állattartásról, valamint az ivartalanítás előnyeiről és szükségszerűségéről.

#prevenciósprogramok

TÁMOGATÁS

Aki szimpatizál törekvéseinkkel és anyagilag támogatni szeretné állatmentő munkánkat, az alábbi módokon megteheti:

Adószámunk ( 1% ) :
18805831-1-15

Bankszámlaszám :
68800099-11083030-00000000

Euro számlaszám :
HU39 12042816-01665254-00200005

PayPal :
petscare2000@gmail.com

ADOMÁNY

Táp- és egyéb adományokat is szívesen fogadunk.

Postai úton az alábbi címre küldve :
4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula utca 42/B

Személyes átadás esetén :
a Nyíregyházi Oktatói Állatkórházban hagyva
Cím: 4551, Nyíregyháza-Oros, Nyíregyházi út 6.

A hasznos és felhasználható adományokról az alábbi oldalon tájékozódhatsz:

#adományozás

ADOMÁNYVÁSÁR

Különböző, felajánlott adományokra licitálhatsz vagy az aktuális adományvásárunkon személyesen meg is vásárolhatod azokat, ezzel támogatva az állatmentési munkánk során felmerülő költségek kifizetését. Az alábbi linken megtalálhatod a legújabb aukcióinkat, vásárainkat:

#adományvásárok

KAPCSOLAT

Mentéssel és örökbe fogadással kapcsolatban az alábbi módokon vagyunk elérhetőek:

E-mail :
pcas.rescue@gmail.com
orokbefogadas.pcas@gmail.com

Üzenetet küldhetsz közösségi oldalainkon is:

#facebook #pcas.blog

Nemet mondunk a gyilkolásra!

 

Név:  PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület

Alapítva: 2000. november

Székhely: Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)

Fő profil: Mentés gyepmesteri (sintér) telepekről

Mentett állataink száma 2010-2018: több, mint 5000                                                                                             

A PCAS 2000. év novemberében alakult és bajba került állatok gazdához juttatásával foglalkozott mindig is.

2010. év elejétől rendszeresen mentjük a gyepmesteri (sintér, ebrendészeti)  telepre bekerült állatokat

Nyíregyházáról.

2012-től Nyírbátorból majd

2013-tól Hajdúnánásról ,Tiszarádról ,Hajdúböszörményből ,Battonyáról

2015-től Újfehértóról, Hajdúhadházról, Méráról, Edelényből, Szerepről,Heves, Fehérgyarmatról

2018-tól Baktalórántházáról,Bocskaikertből, Hajdúszoboszlóról

Mára már több helyen átadtuk a mentést más szervezeteknek és/vagy más szervezet is végez onnan mentési tevékenységet ( Méra , Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Battonya,Nyírbátor, Hajdúszoboszló)

Mentjük továbbá a balesetet szenvedett és megkínzott állatokat, és az utcai kóborlókat!

> Menhellyel nem rendelkezünk! Mentett állataink ideiglenes befogadóknál vannak elhelyezve. Általában 120 fős a mentett állat létszámunk és folyamatosan várakoznak újabb állatok is mentésre a gyepmesteri telepeken.

> Kitűzött célunk a magyarországi altatótelepek intézményének a megreformálása, átalakítása állatvédő szemléletűre.

> Évek alatt sok gyepmesteri telepre bejutottunk, segítettünk mentéseket elindítani. Számos közösségi oldalt üzemeltetünk mindenféle állatvédelmi területen.

> Szervezzük és igyekszünk összefogni a magyarországi gyepmesteri telepről mentők munkáját, segíteni és koordinálni, ha kell megkeresni az önkormányzatokat együttműködésre késztetve őket.

 

Bejelentések:

pcas.rescue@gmail.com

Eredményeink

Mentett állataink
Munkánkról képekben

(!!! LELKI NYUGALMAT MEGZAVARHATÓ TARTALOM !!! )

 

Kampányok, rendezvények

 

  1. ÁRVIZ HELYZET 2013!!!!
  2. Árvíz/ Hochwasser 2013
  3. GARÁZSVÁSÁR NYÍREGYHÁZÁN!
  4. Mi ott leszünk!!!...gyepmesteri telepeken lévő állatokért!
  5. Állatvédelmi konferencia 2013.02.27. Nyíregyháza
  6. Kutyaházak
  7. VIGYÁZZ MÉREG!!! Nyíregyháza- Örökösföld!!
  8. PCAS évzáró buli Misával!!
  9. 2012. NOVEMBER 24-ÉN FÁKLYÁS MENET
  10. Téliesítettük a ketreceket
  11. 2012.június 23.-Tüntetés-Vidám Mancsok-Eger
  12. NYÍRSÉGI VÁGTA
  13. 2012.06.09 - 2. Tüntetés az ukrán állatmészárlások ellen
  14. ROCKZENEI SEGÉLYKONCERT 2012.04.21.
  15. ELÉG A GYILKOLÁSBÓL!- 2012 A VÉRES JÁTÉKOK ÉVE???
  16. PCAS Állati Fesztivál/ PCAS Tier Fest 2012. május 13.
  17. PCAS Állati Fesztivál/ PCAS Tier Fest 2012. by PERME
  18. ZENOR Cafe- állatvédő találkozók
  19. CAC Kutyakiállítás 2012.04.14.- Nyíregyháza
  20. Szervezett akciók- állatvédelem
  21. Helyi termék Fesztivál Nyíregyháza -2011. szeptember 11.
  22. 2011. május 8. Fesztivál képek 2. albuma
  23. PCAS "ÁLLATI" FESZTIVÁL 2011. május 8.
  24. UTCA KUTYÁK (harc a túlélésért) – TE mit tehetsz értük?

Éves beszámolók

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr987505268
süti beállítások módosítása