Virginia
2021. február 08. írta: PCAS

Virginia

415_1.jpgA tegnapi napunkat is átírta az élet..

Újfehértói vasútállomás melletti susnyásba húzódott be és kezdett el fialni egy nem túl barátságos, KAJ jellegű anyakutya.. Egyetlen kölyöknek tudott életet adni, aztán a többit nem tudta megszülni, csak szenvedett.. Neki kértek segítséget, látva a videót azonnal indultunk..

Aludtam erre a posztra egyet, mert tegnap nagyon sok indulatot generált bennem ez a történet.. Több dolog miatt is..

A látvány önmagában kiütötte a biztosítékot nálam, a lecsoffadt, szinte teljes testfelületen bőrbeteg, de így is kb. 60 kg-os nagy test csak reszketve feküdt, szemei annyira begyulladva, hogy ki se lát rajta és az egyetlen tenyérnyi babája sirdogalva bújkált a lábai között.. A hideg szélben és néhány fokban..

Mint kiderült régóta látják (az eszem megáll, hogy miért nem lehet IDŐBEN jelezni, hogy ne is lehessen ez így.. Annyira dühítő érzés) Egy ilyen kaliberű kutya tud ám harapni.. Ő akart is, de megküzdöttünk vele, aztán kicipeltük a több mint 60 kg jat több mint 30 méteren keresztül a susnyásból az autóba..

Ezt sem kívánom senkinek..

A kórházba már vártak minket, orvosaink is megdöbbenve nézték az óriási testet.. Izomba lett bódítva, hogy kezelni lehessen, és ment is a műtőbe.. Neki többet már nem lesz kölyke.. Az egyetlen élő babáját kézzel neveljük fel, mert annyira rossz állapotban van, hogy nem tehetjük vissza mellé, muszáj elkezdeni a gyógyszeres kezelését, ami pedig a babának ártalmas.. (Virginia egyike azon egyesek szerint tenyésztőnek titulált elhalálozott illető egykori állományának, amit korábban hatóságilag csökkentésre kényszerítettek, halála után pedig a meglevő közel 100 as állományt gazdasitottak az országban.. Akkor is voltak kérdőjelek bennem, tegnap óta még több van..)

Nem keressük a T. tulajdonosát, mert nehezen tudna elfogadható magyarázatot adni minderre... Tegnap óta Virginia és egyszem babája Tortilla hozzánk tartozik.

Videó ⬇️ https://www.facebook.com/142881845755779/posts/3777776348932959/

A költségeink nagyon magasak és már így is, eddig is tetemes tartozásunk van a kórházba.

Kérjük, aki tud, aki érdemesnek tartja munkánkat az segítsen.

PCAS Állatmentő Egyesület
Tiszántúli Takarékszövetkezet
68800099-11083030-00000000
Raiffeisen Bank
HU39-12042816-01665254-00200005
SWIFT: UBRTHUHB
PCAS Állatmentő Egyesület
PayPal petscare2000@gmail.com

Köszönjük ha ránk gondoltok az adó 1% felajánlásakor is, mert évek óta ez jelenti a minimál "tartalékot"
Adószámunk: 18805831-1-15
Köszönjük

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr6616419888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása