A karcagi szaporító telep felszámolása
2020. szeptember 25. írta: PCAS

A karcagi szaporító telep felszámolása

1_8.jpgAnnyira sokkoló napokon mentünk keresztül, hogy akár egy kitalált történet is lehetne. Bár az lenne...

Mint tudjátok a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kormányhivatal és a Karcagi Járási Hivatal teljes bedobással szeretné visszaszorítani az illegális szaporítótelepeket. Immáron teljes összhangban dolgozunk együtt a két hivatallal, ami teljesen egyedülálló egyelőre az országban. Dr. Széphalmi Éva a megyei főállatorvos kiemelten harcol többek között a kizsákmányolt állatokért is!
Több zaklatott névtelen hívást kaptunk mostanában egy bizonyos teleppel kapcsolatosan. Mivel minket se hagyott nyugodni a hívó kétségbeesése, ezért értesítettük a Kormányhivatalt. Innentől kezdve a riadólánc pedig beindult. Ők értesítették a Járási Hivatalt, és Karcagi Rendőr-kapitányságot. Mindeközben mi pedig szervezésbe kezdtünk a "mieinkkel".
Nem tudtuk, hogy mire kell számítanunk és nem, erre amit ott láttunk, hallottunk. avagy nem hallottunk, nem számítottunk.
Amikor a telepre értünk egyből kezdődött a türelem játék. Ebben mi nagyon jók vagyunk és szerencsére a hatóságok is. Az állatok tulajdonosa nem jött ki. Talán több, mint 1 órát is várnunk kellett, amire kijött a házból. A hatóságok mentek be együtt, mi pedig továbbra is kint vártunk a teljes bizonytalanságban és az utcán érezhető szagokban.
A feszült perceket lesújtó hír követett. Értesíteni kell a helyszínelőket, mert bent borzalmas állapotok vannak, nagyon sok állat és bizony nem véletlenül nem halljuk, ahogy ugatnak.
Nagyon sok idő telt el, amire bemehettünk és további nyomrögzítésekkel megkezdődhetett az állatok jelölése és kiszabadítása. Tökéletes összhangban dolgoztunk együtt a hivatalokkal és a rendőrséggel.
Az első ólban teljes sötétségben kellett élnie egy kutyusnak. Ő fényt se látott, ki tudja mióta. Voltak, akik fagyasztóládákban reszkettek, volt aki éppen egy patkánytetemmel próbálta csillapítani az éhségét. Mindegyik kutya próbált ugatni, jelezni akarták, hogy baj van, hogy valaki hallja meg őket és segítsen, de annyira tompán, valakik teljesen némán ugattak, hogy senki se hallotta meg őket. Mindenhol fekália és bűz uralkodott.
2_11.jpg
A tulajdonos szavait nem tudjuk kiverni a fejünkből: " De hát etettem őket!"
ENNYI?! Ez jár ezeknek a szerencsétleneknek?! Ezek az emberek az utolsó bőrt is lehúzták ezekről a kutyákról, és több mint 100-an egészen biztosan meg vannak csonkítva! Egyszerűen felfoghatatlan. Sok millió forintot hoztak a "konyhára" és semmilyen szinten nem vették őket érző lényként számításba.
Miközben az utolsó kutyák kerültek ki a pokolból a hatóságok félrehívtak bennünket. Azon a telepen, ahol voltunk senki sem lakott az állatokon kívül. Akkor még nem tudtunk róla, de a szaporítók lakhelyén házkutatást végeztek párhuzamosan. Több millió forintot találtak, amit lefoglaltak és mellette, ami minket érintett több szintén hangszálvágott kutyát, komplett családokat kicsi nyúlketrecekbe zárva, pont olyanba mint régebben Söjtörön.
Itt is minden kutya azonosításra került, majd szépen jöttek ki egyesével.
3_9.jpg
148 kutyával indultak el a szervezetek immáron sötétben. Kb 100 kutya hangszálvágott és annyira félnek, hogy szinte meg se lehet őket érinteni. Persze mellette az egészségi állapotuk sem kielégítő. Fülbetegek, daganatosak, giardiásak, koronásak, különböző genetikai betegségekkel terheltek, harapott sérültek.. és vannak akiknek nem sikerült.
Mind a két helyszínen személyesen is jelen volt a Karcagi RK vezetősége, sőt maga a Rendőrkapitány is! Ő is mint korábban a Kormányhivatal és a Járási Hivatal is biztosított minket, hogy a településen uralkodó állapotokat szeretnék visszaszorítani, felszámolni!
Rendkívül hálásak vagyunk dr. Körmendy Rékának és dr. Kovács Tibornak, hiszen már nem először dolgozunk együtt a településen és környékén! Nagyon köszönjük Karcagi RK kiemelkedő munkáját!
Egy biztos! Megyünk még Karcagra! Mint láthatjátok megvan az akarat az üzelmek felszámolására! Együtt pedig hisszük, hogy sikerülni fog!
KÉRÜNK TITEKET NE TÁMOGASSÁTOK A SZAPORÍTÓKAT, MERT AZ ISMERETLEN KŐLYKÖK BIZONY ILYEN HELYEKRŐL JÖNNEK! NE VEGYETEK TŐLÜK ÁLLATOKAT!
....................................................................................................................................
Mentésben résztvevő szervezetek:
Állatmentő Sereg
Aprajafalva Yorki Rescue
Mopsz Fajtamentés / Mopszokért Alapítvány
NOÉ Állatotthon
PCAS Állatmentés
Putrinka
Rex Kutyaotthon Alapítvány
Spitz Fajtamentő Alapítvány
Speciális Állatmentés
Vahur Állatvédő Egyesület
.................................................................................................................................
2020-09-23 Karcag

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr2716215042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AntiChrist 2020.09.25. 16:38:47

Ezért igazán járna a letöltendő. Ezért IS - meg persze más, hasonló esetekért is. Habozás nélkül ki kellene rá szabni a maximális tételt.
Tiszteletem Mindenkinek, akik szerencsétlen kutyák mentésében bármilyen úton-módon részt vett!!

desw 2020.09.25. 16:38:53

"Sok millió forintot hoztak a "konyhára" és semmilyen szinten nem vették őket érző lényként számításba."

Biztos nagy butaságot kérdezek, de miként hoztak ezek a szerencsétlen kis állatok milliókat a "konyhára"?

Eladják őket házikedvencnek? De ki vesz ilyen beteg állatot? Vagy tényleg szó szerint vmilyen konyhán kötnek ki?

orient 2020.09.25. 16:39:04

Ilyenkor gondolkozik el az ember megiscsak vissza kene hozni a halalbuntetest. Kutyat csak menhelyrol fogadunk be...

birkamenet 2020.09.25. 16:39:09

Ez az ország kifogyhatatlan a degeneralt hülyékből.

csakeztengedte 2020.09.25. 16:39:16

Erre már szavak sincsenek.

Kelly és a szexi dög 2020.09.25. 16:52:41

Kár, hogy a szaporítót nem lehet hasonló helyre betenni...

Sir Galahad 2020.09.25. 17:58:24

Ha ez nem ér letöltendőt, akkor mi?

flydomi 2020.09.25. 17:58:29

@desw: ahogy irod,nagy butasagot kerdeztel...........

Pic 2020.09.25. 17:58:41

@desw: Ezekkel a szerencsétlenekkel "gyártják" a kis aranyos kutyakölyköket amit te megveszel a hivatalos fajtatiszta lepapírozotthoz képest féláron, de még így is sok pénzért.

nincs1agy 2020.09.25. 17:58:58

Money, money, money..

sZulamith 2020.09.25. 18:52:06

Kiváncsi vagyok mennyi büntetést kap? 10 évet adnék, vagy még többet, persze szigoritottban.

nincs1agy 2020.09.25. 20:27:06

Azon túl, hogy állatkínzók, a tisztességes tenyésztőknek is komoly károkat okoznak az ilyen figurák.

desw 2020.09.26. 05:27:00

@flydomi: @Pic:

Ok, hülyeséget kérdeztem, de én nem vagyok benne a kutya ill. a vásároljunk házikedvencet témában. Csak egyszer volt kutyánk, és ő befogadott volt. Vmi köcsög kikötötte Pesten egy padhoz, mi hazavittük és kerestük a gazdáját, aztán végül nálunk maradt.

dr.derill 2020.09.26. 05:27:11

@sZulamith: remélem kutyánként gondoltad a 10 évet és hasonló körülmények között hangszálvágottan, ahogyan a kutyákat tartotta.

beste12 2020.09.26. 05:27:14

@sZulamith: remélem, a NAV is megkérdezi, hogy a bevétel ÁFA része miért nem érkezett meg az államkasszába....

beste12 2020.09.26. 05:27:22

@Pic: Féláron???? Egy törzskönyves, genetikai betegségekre szűrt, gondosan párba választott szülőpártól (tenyésszemlés), oltásokkal, chippelve, előszocializálva vásárolt kiskutya 150 - 200 000 forint (persze, csillagos égig mehet az ára pedigrétől függően). Egy szaporítótól 30-40 000-ért már megkapod.
Egyébként megértem a törzskönyves kutya magasnak látszó árát, jártam nemrég egy nagyon jónevű tenyészetben, ott költenek rendesen a kutyákra, nem keveset....

ak_siram 2020.09.26. 05:27:48

Azért arra is kiváncsi lennék, ki végezte ezeknek a szerencsétlen állatoknak az "elnémítását"? És mennyire óvják a kilétét, képét a szaporítónak. Mindkettőt, vagy ki tudja hány segítője van, kalodába zárni, közszemlére.

beste12 2020.09.26. 05:27:54

@desw: számoljunk. Egy nőstény 6-8 kölyköt hoz a világra (6x30000 (minimumár) = 180000 ft), Teljesen kizsákmányolják a kutyákat, folyton szülnek évente minimum háromszor szerény becslésem szerint. A cikkben 148 kutyáról beszélnek, de legyen csak 100 anyakutya. Szorozz.... A kiskutyákat az állatvédelmi törvénnyel előírásaival szemben nem 8 hetes, hanem már 6 hetes korban odaadják a leendő és bepalizott gazdáknak. Oltásra, féregtelenítésre, törzskönyvre, szűrésekre nem költenek, sem a kölyköknél, sem a szülőpárnál. ÁFA-t meg pláne nem fizetnek....

Cathie83 2020.09.26. 09:29:22

Kár, hogy csak azokkal az esetekkel foglalkoznak, ahol nagyban folyik az állatkínzás. Végig kell járni az utcákon és minden harmadik kutya láncon van, 20 m2-es hátsókertbe van zárva fedett hely nélkül, soha nincsenek sétáltatva, verik őket, télen a mínuszokban fagyoskodnak, alig kapnak enni és inni, esetleg nappal elengedik őket kószálni.
Az igazság az, hogy ha az ember rosszul akarja tartani az állatát, akkor azt gond nélkül megteheti. Valószínűleg ebben az esetben sem állatkínzás lesz a fő vád, hanem az, hogy nem volt engedélye, meg nem fizetett adót.
Szabályozni bármit lehet, de rendszeres ellenőrzés nélkül csak a kirívó esetek egy részét lehet felderíteni. Járőrpárossal karöltve be kellene csengetni minden kutyatartóhoz random időpontban és ellenőrizni a körülményeket és az állatokat. Reménytelen dolog.

desw 2020.09.26. 09:29:26

@beste12:

Hányok . . .

Hogy rohadjonk ki a szíve, aki ilyet tesz más élőlénnyel!

nincs1agy 2020.09.26. 10:50:51

Sajnos amíg kereslet van, kínálat is lesz. Tanulság: ne vegyél 30-40 ezerért kutyakölyköt a neten..

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2020.09.26. 17:15:04

Van jogi lehetősége a bíróságnak LETÖLTENDŐT, nem felfüggesztettet adni ezért?

blackshíp 2020.09.26. 18:40:57

@immortalis: Hááát, kicsi.

A minősített eset ugyan itt megáll, sőt, mivel már a 2 állatnál is megvan, itt az, hogy 140-nél is többről van szó még súlyosító körülményként is értékelhető, de annak a büntetése 3 év (azaz ez a maximum). A büntetéskiszabásnál ugye a középérték az alap, azaz itt 1,5 év. Azaz a súlyosító körülmények miatt 2 év simán meglehet. Viszont 2 éves szabadságvesztést fel lehet függeszteni (és büntetlen előélet esetében fel is szokták).

Azaz - ha nem többszörös visszaesők - akkor lesz ebből letöltendő, ha nagyon maximum közelében, azaz 2 évet meghaladó szabadságvesztést szabnak ki (mivel itt a bűnszervezet nem játszik, ahhoz legalább 5 évvel bntetendő bűncselekmények kellenének), azt pedig nagyon meg kell indokolni.

beste12 2020.09.26. 21:06:34

@desw: valóban gyomorforgató. És ne legyenek illúzióid, sokan élnek ebből Magyarországon. Amíg van igény az olcsó kiskutyára, addig ezek a véglények szaporítani fogják őket. (Aztán a 30 ezerért vásárolt kiskutyára még több százezret költ a gazda, mire kivakarja az összes betegségéből....)

beste12 2020.09.26. 21:06:59

@blackshíp: remélem, az ÁFA csalás is felmerül, és azért is kap pluszban...