R.I.P. Maggie
2020. augusztus 03. írta: PCAS

R.I.P. Maggie

70_4.jpgTegnap még hittem abban, hogy sikerül. A neten láttuk meg a posztját. Egyszerre mondtunk igent rá.

Tegnap jó néhány fantasztikus embernek köszönhetően megérkezett hozzánk, a kórházba várták. Mentem hozzá.. Egy falatnyi kiskutya iszonyatos daganatot húzott maga alatt/után. A vizsgálatok alapján emlődaganat, ami pozitív volt, hogy a mellkas röntgen tiszta, nem látszott áttét. A daganat több helyen kifakadt, gennyes váladék ürült belőle. Megvártuk a labort, és úgy döntöttek orvosaink, hogy műthető. Vállaltuk.

Úgy tűnt minden rendben, teljes emlőléc eltávolítás történt, mert több emlőjében borsónyi daganat volt már. Jól ébredt, persze fájdalmai voltak a műtét után, de ez érthető. Későn értem haza, fáradt voltam, gondoltam reggel hozom a posztot ahogy ígértem. Ahogy elkezdtem írni kaptam az üzenetet, hogy Maggie reggel meghalt..

Nem tudom, hogy lehet ezt jól csinálni.

Hogy gazdas volt e? Jogszabály szerint nem. Hisz chipje se volt. Viselkedés alapján? Abszolút. Valahol leélte az eddigi éveit. 9-10 év körüli lehetett..Nem akarok ítélkezni, sem a felelős állattartás mantráját szajkózni.. Egyszerűen csak szeretném, ha eszébe jutna sokaknak az ő története, ha..

Menthető lett volna, ha időben segítséget kérnek neki akik minimum 9 évig minden nap nézték őt, ha a közöny nem nyomja el ennyire a valódi szeretetet..

Sajnáljuk Maggie.
Szerettük volna..
R.I.P

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr216101694

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása