Bárhová megyünk, mindenhol van valami "emlékezetes".. Tegnap erre járva megálltunk. Mintha tegnap lett volna.. Pedig sok éve már. Innen "indultunk"..
.. kitörölhetetlen képek, hangok, szagok, érzések..
Az a hely, aminek mikor először átléptük a küszöbét, többé nem tudtunk nem tudomást venni róla. Szürke pala, beton, szöges drót, méreten aluli vasketrecek, a falakról az emberi fülnek is fájóan visszacsattanó kétségbe esett ugatás.. Hosszú csarnok, vagy 40 ketrec.. Egy láger.
Hideg vasketrecekbe kényszerített életek, kétségbe esett, rémült vagy már feladni készülő, megfásult tekintetek, kiszolgáltatottak.. Azok utolsó állomásának szánt hely, akiket az emberi felelőtlenség miatt ítéltek halálra.. Az emberi közöny áldozatai.
14 nap, aztán vége.. Sokan végezték itt, hosszú-hosszú éveken keresztül..
Egy hely, ahol minden csütörtökön reggel álltunk a kapuba és vártuk, hogy behajthassunk, hogy az összes sorrakerülőnek mi legyünk a 15. naptól a folytatás. Nem volt tizenhatodik nap, a tizenötödik volt, vagy vége.. Nem számított, hogy fekete, nagy, öreg, kicsi, agresszív, vagy fél halott, válogatás nélkül pakoltunk mindenkit, mindenkit..
Ez a hely tett azzá minket, amik most vagyunk. Megtanultunk úgy szembe állni bárkivel, hogy tudtuk, hogy nem szeretnek minket. Hogy tudtuk, nem akarják, hogy ott legyünk.. Mert ahogy az ide kerülő életeket azonosították mindazzal a "bűnnel" amit valóságosan az emberek tesznek minden nap, úgy minket azonosítottak azokkal, akik belenyúlnak egy addig "csendben", olyan "jól működő" rendszerbe.. ahol mi magunk lettünk a problémák, mert nem tudtuk elfogadni azt, ami sokak szerint "normális" a "szükséges rossz" .. azzal a tehetetlenséggel, ami bennük gyökerezett, és amivel igyekeztek akadályozni minket is.
...volt hogy sírtunk, mikor senki se látta, aztán újult erővel mégis minden egyes nap újra nekiláttunk, hogy folytassuk amibe belekezdtünk.
Megtanultuk, hogy bármit megoldunk, elérünk, csak akarnunk kell. Megtanultunk küzdeni.. értük. Ahol megtanultuk, hogy "nincs" lehetetlen. Mert a lehetőség mi magunk vagyunk.. nekik. Még most is áll. Üresen.
Mondanám, hogy múlt, de nem az. Bennünk él. Alig telt el néhány év. A rendszer nem változott, csak a helyek száma nőtt.. Vannak szemnek tetszetősek, és vannak hasonló lagerek.. Mi nem lettünk sokkal többen, de amit megtanultunk, az tesz sokkal többé minket.
Mindazok emlékére akiket nem ismertünk, vagy csak mi ismertünk.
