Frédi
2020. június 30. írta: PCAS

Frédi

144_1.jpgMég a múlthét elején került a gondozásunkba ez az apró cicagyerek.

Megtalálói bevitték az Állatkórházba, ahol kiderült, hogy radialis bénult a bal első lába.. Aztán feltették a kérdést, hogy vállaljuk e, mert a megtalálói pusztán segíteni szerettek volna neki, de megtartani nem tudják. Vállaltuk.

Lába teljesen érzéketlen, csak húzta maga után. Aminek következtében inakig nyúzódott a lába. Ebben az esetben mivel nem visszafordítható a folyamat csak és kizárólag az amputáció maradt. Túl van rajta, apró méretéhez és nagyon fiatal korához képest nagyon jól viseli.

Ma elhagyhatta a kórházat is, ideiglenes befogadójához költözött. Még gyógyszereket kap, és 2 hét múlva varratszedés következik.

Nekünk, pedig szükségünk van a segítségre, mert vannak ám költségek.

Köszönjük, ha segítettek.

pcas.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr2215974378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása