Szabadulás
2017. április 29. írta: PCAS

Szabadulás

Az elmúlt két hétben nagyon sok km-t hagytunk magunk mögött és nagyon sok helyen jártunk. 10 gyepmesteri telepen voltunk, az ország több pontján, és még több mentett állattal gyarapodtunk. Van közöttük utcán élő, balesetet szenvedett, rosszul tartott és gyepmesteri telepre került állat egyaránt. Sajnos a segítség híján képtelenek vagyunk mindenről egyesével beszámolni, így ezzel az összefoglalóval igyekszünk pótolni az elmaradásunkat. Az albumban vegyesen tettünk fel fotókat az elmúlt napjaink történéseiből. Segítettünk gazdás kutyák gyógyíttatásában is. Kufircot az immunbeteg német juhászt azóta már haza szállítottuk Nógrád megyébe, otthonában gyógyul tovább. Több alkalommal jártunk a hevesi gyepmesteri telepen is ahonnan szintén hoztunk ki kutyákat, előtte pedig az oroszlányi gyepmesteri telepről, az újfehértóiról, fehérgyarmatiról, hajdúszoboszlóiról, nyíregyháziról. Oltattunk, ivartalaníttatunk addig is, ott, ahonnan még helyhiány miatt nem tudunk menteni. Jártunk a Kutya expón Pécsett, összekötve több kutya mentésével. Közben két nagyobb eseményre is készülünk, az egyik egy újabb vásár Balmazújvárosban , a másik pedig a nyíregyházi kutyásokat és biciklis társadalmat fogja megcélozni, és reményeink szerint összeolvasztani. Ezzel is hamarosan megjelenünk! Aki úgy érzi érdemesnek tartja szervezetünket a támogatásra annak köszönjük bármilyen módot is választ! Az adó 1% és az anyagi támogatás is egyaránt a mentett állataink létszámát segít növelni és a szervezetünk hatékonyságát , hogy minél több életet tudjunk megmenteni a haláltól vagy a sanyarú sorstól. ************************************************************************************************************

PCAS Állatmentő Egyesület (gyepmesteri telepekről mentő szervezet!)

Adó 1%- Adószám: 18805831-1-15 Köszönjük!

PayPal: petscare2000@gmail.com

Számlaszám: 68800099-11083030-00000000 (Szabolcs Takarék) ************************************************************************************************************ 6682

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr7312465523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása