"A halálod egy szó, amit mások fognak kimondani."
2017. június 02. írta: PCAS

"A halálod egy szó, amit mások fognak kimondani."

A PCAS Állatmentő Egyesület 2010 ÓTA KÜZD AZ GYILKOLÓRENDSZER INTÉZMÉNYE ELLEN. Hisszük azt, hogy összefogással, az állatvédők és önkormányzatok együttműködésével szebb világot teremthetünk a megunt, kidobott, kóbor állatok számára!

Magyarországon a legálisan működő GYEPMESTERI TELEPEK száma jelenleg 100 fölé tehető. Működésüket az önkormányzatok finanszírozzák,az ALTATÁSOK mindennaposak.
Hivatalos adatok szerint évente mintegy 150.000 ÁLLAT HAL MEG sintér (gyepmesteri) telepeken! Ez a szám a valóságban sokkal nagyobb.
Hazánkban közel 1millióra tehető a kóbor állatok száma.
Hisszük azt, hogy a befogásokra, altatásokra és a tetemek megsemmisítésére fordított összeg jobb célt is szolgálhatna, ha ezt a pénzt az önkormányzatok és az állatvédők közösen ivartalanítási programokra és a lakosság felvilágosítására fordíthatná. A törvények megismertetése és betartatása, a felelős állattartási kultúra oktatása és az IVARTALANÍTÁS elengedhetetlen ahhoz, hogy kevesebb állat kerüljön felelőtlen gazdákhoz, az utcára, majd menhelyekre vagy gyepmesteri telepekre, ahonnan segítség nélkül soha többé nem kerülnek ki. Minden állat megérdemelne a halál helyett egy szerető családot! Mi ezért küzdünk nap mint nap.

https://www.facebook.com/pg/pcas.allatmentes/photos/?tab=album&album_id=985906064786682

EZEKEN A GYEPMESTERI TELEPEKEN JÁRTUNK MÁR

1. Oroszlány- gyepmesteri telep
2. Újfehértó- gyepmesteri telep
3. Mátészalka- gyepmesteri telep
4. Nyíregyháza- gyepmesteri telep
5. Hajdúböszörmény- gyepmesteri telep
6. Fehérgyarmat- gyepmesteri telep
7. Bocskaikert- gyepmesteri telep
8. Hajdúhadház- gyepmesteri telep
9. Méra- gyepmesteri telep
10. Heves- gyepmesteri telep
11. Tiszarád – gyepmesteri telep
12. Karcagi - gyepmesteri telep
13. Nyírbátor- gyepmesteri telep
14. Hajdúnánás- gyepmesteri telep
15. Miskolc- gyepmesteri telep
16. Hajdúsámson- gyepmesteri telep
17. Budaörs - gyepmesteri telep és menhely
18. Makó- gyepmesteri telep
19. Tiszaföldvár- önkormányzati kennel
20. Tiszadada- önkormányzati befogó kennel
21. Edelény - gyepmesteri telep
22. Nagykáta - gyepmesteri telep
23. Nyíradony- gyepmesteri telep
24. Hajdúdorog- önkormányzati kennel

EZEKRŐL A GYEPMESTERI TELEPEKRŐL MENTETTÜNK KUTYÁKAT

1. Oroszlány- gyepmesteri telep
2. Újfehértó- gyepmesteri telep
3. Nyíregyháza- gyepmesteri telep
4. Battonya- gyepmesteri telep
5. Tiszarád- gyepmesteri telep
6. Hajdúböszörmény- gyepmesteri telep
7. Fehérgyarmat- gyepmesteri telep
8. Bocskaikert- gyepmesteri telep
9. Hajdúhadház- gyepmesteri telep
10. Méra- gyepmesteri telep
11. Heves- gyepmesteri telep
12. Karcagi - gyepmesteri telep
13. Nyírbátor- gyepmesteri telep
14. Hajdúnánás- gyepmesteri telep
15. Miskolc- gyepmesteri telep
16. Csongrád- gyepmesteri telep
17. Nagykáta- gyepmesteri telep
18. Mátészalka- gyepmesteri telep
19. Makó- gyepmesteri telep
20. Tiszaföldvár- önkormányzati kennel
21. Tiszadada- önkormányzati kennel
22. Hajdúszoboszló- gyepmesteri telep
23. Füzesgyarmat- gyepmesteri telep

EZEKEN A GYEPMESTERI TELEPEKEN MEGSZŰNTEK A HIVATALOS ALTATÁSOK A MUNKÁNK ÁLTAL:

1. Nyíregyháza
2. Nyírbátor
3. Hajdúnánás
4. Méra
5. Fehérgyarmat
6. Tiszarád
7. Hajdúhadház
8. Hajdúböszörmény
9. Újfehértó

A bejegyzés trackback címe:

https://pcas.blog.hu/api/trackback/id/tr112558583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása